Diszkrét intim gyanta Budapest szerte
Bár az intim gyanta hallatán ma már a férfitársadalom sem rendül meg, (sőt kozmetikusok elmondása szerint legalább annyi férfi vendég veszi igénybe e szolgáltatást, mint nő) mégis sokan ódzkodnak tőle. Nagyon is érthető, hiszen a legintimebb testrészünk felfedése egy vadidegen előtt szorongást kelthet bennünk, ráadásul a hagyományos intim gyanta nevéhez társított óriási fájdalom képzete is elég, hogy összeszorított lábbal fújjunk visszavonulót.
Miért jó mégis az intim gyanta?
“A szépségért szenvedni kell”, hangzott elődeink hírhedt mondása, ám ez manapság nem feltétlenül igaz. Míg kezdetben az intim tájék szőrtelenítése csupán hóbort volt, és a kozmetikusok is ugyanazt a papírral tépkedős módszert használták csak úgy, mint bármelyik másik testtájékon, bebizonyosodott, hogy a dolognak rengeteg előnye van. Az intim gyanta sok fertőzéstől óvhat meg, ráadásul a mindennapokban is jóval esztétikusabb, praktikusabb.
Az eljárás gyakoriságának megfelelően idővel a módszerek is sokat változtak, és a budapestiek különösen szerencsés helyzetben vannak, hiszen adott esetben a saját kerületükben is minden ujjukra találnak nekik megfelelő szakembert.
Már elérhető az intim gyanta Budapest 11. kerületében
Az intim gyanta kicsit olyan, mint a manikűr vagy a hajvágás: megcsinálhatod otthon, saját kezűleg, de az eredmény csupán szerencse kérdése. A haj visszanő, ahogy a körömről is eltüntethető a végeredmény, de intim területeken a ”lesz, ami lesz” hozzáállás negatív következményei az egészen kellemetlentől (bőrkiütés, szőrbenövés, bőrirritáció) a hosszan gyógyuló csúnya borotva balesetekig terjedhet, és nem biztos, hogy megéri.
Akár egy szimpla arckezelés esetén, jó, ha egy kozmetikus intim területeken is felméri a bőrtípusodat, és ennek megfelelően választja ki a számodra megfelelő kezelést, legyen az cukorgyanta, gumigyanta, vagy wax. Ez utóbbit fájdalommentes eljárás lévén sokan részesítik előnyben, különösen, mert az érzékeny bőrűek számára is ez a legmegfelelőbb.
Az internetes leírások és vélemények és csillagok, vagy a pénztárcád alapján is választhatsz a kozmetikusok közül, ám első alkalommal talán az a legjobb, ha az egyik megbízható ismerősöd ajánlása mellett teszed le a voksod.
Mindenképpen olyasvalakit válassz, akinek nagy gyakorlata van az általános gyantázás vagy kifejezetten az intim gyanta területén, és nem csupán egyszer-egyszer vállal hasonlót. Az intim területen a bőr kicsit más, igényesebb, érzékenyebb lehet, mint a többi testtájon. Egészen másképp reagál, feszül és egy tapasztalt kozmetikus tudja, hogyan készítse elő, kezelje, majd fertőtlenítse, és nyugtassa a bőrt a beavatkozást követően.